Február 22.én betöltöttem a 19. szülianpom....(hétfő)

Vasárnap este nálam aludt Imi. Hétfő reggel 7 óra előtt pár perccel ő kiment cigizni én még a hajam igazgattam, mikor csörgött a vezetékes telefon, gyors felvettem, hogy ne ébredjenek fel rá anyáék. Bele szól egy keserves hang Kati néni volt az, apának a testvérének a felesége, hallottam a hangján, hogy nagyon nagy baj van, szivem úgy dobogott mondta, hogy szoljak apának. Felébresztettem, és hallom ahogy Kati néni azt mondja "meghalt". Ott álltam anyáék ágyának de, olyan gyorsan elöntött a sírás, ahogy aput is, nagyon fájdalmas volt, csak hulltak a könnyeim, ahogy hallottam Kati néni sírását és ahogy apa is sírt. Megkérte, hogy mennyen el. Apát megölelgettem, ott sírtunk. Anye először nem is értette mi történt, illetve nem hallotta, hogy mit mondott Kati néni mert beteg, fáj a füle meg ilyesmik. Imi akkor még mindig kint volt cigizni én alig bírtam vissza tarani a könnyeim, akkor ő még nem tudtam,  csak Anya mondta, hogy mennyünk suliba ne késsük le a buszt. Mikor már kifele sétáltunk a házból akkor rákérdezett, hogy mi a baj? és akkor elmondtam neki, mi is történt hosszas perceig csak könnyeztem de végül kitört belőlem, annyira fájt... úgy sajnáltam Jóska bácsit, 70 éves volt, szinte beteg se volt... tűzoltó ki életeket mentett... miért????????? Miért mindig a jók mennek el?
Fájt látni apa szomorúságát.
Borzalmas szülinap volt, probáltam nem bevinni a suliba a gyászt, de nem siekrült sajnos. Volt aki tudta, volt aki felvolt háborodva, hogy miért vagyok ilyen szomorú a szülinapomon.... meg hogy ennek örülni kell... Hát annyira én se vagyok hülye,....
Éjszaka alig aludtam,szinte semmit, nagyon megrázott...
Csütörtökön volt a temetés. Nagyon nagyon sokan eljöttek.... Én még sose voltam, temetésen és családból konkrétan nem veszítettem el olyat akit ismertem is. Nagyon megrázó volt, amugyse birom az ilyesmit, de ezt átélni. Nagyon sokan eljöttek, rengeteg tűzoltó. Bementünk, részvétett nyílvánítottunk, a család nagyon "rosszúl" nézett ki, nagyon sírtak főleg Kati néni, Józsi a fia probálta magát tartni de nem mindig sikerült. A koporsó nyitott volt, csak le volt takarva Jóska bácsi. Kati néni mondta, hogy nézzük meg : "milyen szép" és ezt olyan fájdalmasan, még mindig itt van a fejembe ahogy mondta, ugyanazzaal a szerelemmel szeretettel mintha még csak friss szerelmesek lennének.... Apa megnézte, ő is sírásban tört ki, biztos rettenetesen megrázta, Anyának is mondta Kati néni, hogy nézze meg, ő rám hivatkozott, és arra h ő azt az emléket akarja megőrizni mikor utoljára találkoztak. Én is így voltam ezzel, én sem akartam megnézni. Csak felé fordultam pár másodpercre majd bocsánatot kértem és könnyek közt "kirohantam". Majd 25 percetr egyedül ácsorogtam kint, néztem ahogy jönnek az emberek... Kint a biciklitárolóba volt egy bicikli, régi fajta kék szinű azt gondoltam, hogy az biztos az övé, de nem értettem miért hozták ki a biciklijét... nem értem máig se, de nem is kérdeztem rá senkitől már lehet, hogy jobb az ilyet nem tudni...
Szóval én ott kint könnyeztem Laciék még mindig sehol.. végül nagy sokára megérdekztem bementek Mamával, szegény Mama ő is úgy sírt, annyira sajnáltam. Végül elkezdődött a búcsú ideje, elmondta a pap a verseket, búcsú beszédeket, egyben szép is de egyben szörnyű is volt, annyira fájt látni Kati nénit, istenem nagyon. Ahogy ránéztem Apára neki is az a rengeteg fájdalom az arcán.... De akárkire nézte mindenkinél ezt láttam... Nagyon szomorú...

Számomra nagyon megrázó volt... iszonyatosan.... halálfélemem van....

Fájó szívvel búcsúzunk...